Arcom ráncos, hajam öszül,
A szakallam, ha levágom,
Hamarosan ujra megnö,
Már a padlót verdesi.
Olyan messze mindentöl, hogy
Már csak mesék ismerhetik
Ezt a helyet; itt lakom egy
Sürü erdö közepén.
Magam vagyok, majdnem magam.
Van egy tyúkom, egy kakasom,
És az asztal mellett csendben
Üldögél egy bús tehén.
Még valaki lakik nálam.
Lenn az alsó szobában egy
Gyönyörü lány alszik éppen.
Évek óta él velem.
Pedig nem tud semmit rólam.
Nem tudja, hogy elvarázsolt,
Elátkozott herceg vagyok,
Mégis, mégis így szeret.
Csókjaitól lassan-lassan
Megtörik az átok rajtam,
Ölelésétöl a varázs
Ködfátyola szétszakad.
És kezdödik újabb, büvös
Csodálatos ezer év, hogy
Foglya leszek, örök foglya,
S vele mégiscsak szabad.
